2016. március 26., szombat

Zajec véleménye a kihívásról



Kedves mindenki!

Ahogyan tavaly közzétettünk véleményeket a versenyről, úgy idén is megosztunk egyet. Számunkra fontos, hogy megtudjuk, a játékosok hogyan vélekednek a versenyről, a szervezőkről, és úgy általában a teljes játékról. 

Zárszóként álljunk itt most Zajec gondolata a III. Sherlock kihívásról, mely ezennel járja kapuit!

Minden jót kívánunk, jövőre ugyanitt, ugyanekkor!

A szervezők,
Scale és Flora

------------------------



„Először is köszönöm szépen a véleményeket, örülök, hogy jöttetek olvasni :) Igazából kicsit félve jelentkeztem, mert anno, amikor láttam a sorozatot, elhűlve - de mégis bizsergetőn kellemesen - néztem, hogy Sherlock mennyire összetett karakter. Az ilyet mindig nehéz hozni, de a kihívás éppen ezért kihívás, így belevágtam. Sajnos másodszori újranézésre a karakter már elvesztette a varázsát, és inkább idegesítő volt számomra, mint zseniális, valószínűleg ezért is vittem el az írásomban Sherlockot az antihősök negatív jelleme felé, ami azért a maga módján - remélem :D - még szerethető volt. A kulcsok is ráerősítettek a kihívás tényére, mert később érkeztem az osztásra és a maradékból kellett válogatnom, de hál' isten, hogy így történt, mert szerintem egy másik képkulccsal nem fogant volna meg a fejemben az alapkoncepció. Hát, a karakteres kulcs pedig igazán megdöbbentett, azzal volt a legnagyobb "gondom", de imádtam agyalni rajta, hogy végül hogyan és mi is legyen vele.
A szervezőkre kitérve; minden elismerésem, a segítséget maximálisan megkaptuk, semmiféle keserű szájíz nem maradt bennem a kihívást illetően, így több, mint valószínű, hogy megint jelentkeznék, ha lenne még :)
A pontokkal maximálisan elégedett vagyok és egyet is értek az észrevételekkel, amiket ezúton is köszönök. Szégyen / nem szégyen, az utolsó pillanatban dobtam össze a történetet, nem szeretnék nyafogni, hogy mi minden szólt közbe, de az alvásidőmből ment az alkotás 12 órázás után. Jó, na, tehát nem nyafogok :D Egy volt, amin kicsit csodálkoztam, mert az egybe és különírások tudomásom szerint nekem mennek, plusz mindig használom a doksiban a helyesírást javító programot is, ez mégis észrevételként szerepel. Direkt nem a kritika szót használom, mert ezt tényleg észrevételnek veszem, és ezúton is kérném a segítséget, hogy ha lehet, hogy mik voltak az elkövetett hibák. Talán nem is tudok róla, hogy eddig rosszul írtam ezeket a szavakat, én pedig nyitott vagyok mindenre, amiből tanulhatok, az írás terén pedig a helyesírási fejlődés különösen fontos. Szóval egy virtuális ölelést tudok adni cserébe *__*
Hát, azt hiszem hosszan/röviden mindent elmondtam, amit szerettem volna, még egyszer köszönöm a véleményeket és a pontokat, no meg a szervezést. Jövök majd megint, ha lehetőség lesz rá :D”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

PONTOZÁSI SZEMPONTOK
(1-10-ig lehet pontozni)

1. Mennyire volt elképzelhető, pontos a képleírás?
2. Mennyire volt hű a karakterkulcs ábrázolása, illetve jól beleillesztett a történetbe?
3. Mennyire jó a mű helyesírása, megfogalmazása, stilisztikája?
4. Mennyire voltak hűek önmagukhoz a karakterek?
5. Mennyire kidolgozott a cselekmény?
6. Összbenyomás, avagy mennyire tetszett a történet?