Cím: Sherlock Holmes legújabb kalandjai: A visszatérő
Csapat:
Múlt
Helyszínkulcs:
erdő
Karakterkulcs:
Mike Stamford
Szereplők:
Sherlock Holmes, John Watson, Moriarty, Mike Stamford
Műfaj:
krimi, novella,
Korhatár:12
Figyelmeztetések:
AU, OOC karakterek (inkább kiteszem), szereplő halála, kliséhalmok
Leírás:
Mike Stamford gyilkosság áldozata lesz. Sherlock és Watson mindent megtesz
annak érdekében, hogy megoldják ezt a különös ügyet. Egy ködös erdő különös
dolgokat rejt.
Megjegyzés: Az azonos című film címét csak
kölcsönvettem, nekem anyagi hasznom nem származik belőle.
A visszatérő
– Nézzen a lába elé, Watson! – vakkantott Sherlock
Holmes, amint épp a nyomában botorkáltam.
Sűrű, sötét erdőben voltunk. A detektív egy ösvényen
haladt lépésről-lépésre, olyan lassan és olyan figyelmesen, ahogyan azt egy
valamire való nyomozótól telik. Nagyítójával a kezében, minden apró fűszál alá
benézett, én pedig hűséges ebként baktattam utána, nehogy bármit is letapossak.
Nemhiába tartottam Sherlockot a legjobbnak, biztos voltam benne, hogy hamarosan
talál valamit, ami megoldja végre ezt a kacifántos ügyet, amin már majdnem egy
hónapja dolgoztunk. Az egész azzal kezdődött, hogy Mike Stamfordot megölték. Az
orvos a barátom volt, és a halála mélyen megérintett. Az eset után elég rossz
hangulatba kerültem, de az, hogy Holmes mellettem állt, és megígérte, hogy
mindent elkövet azért, hogy a gyilkos kézre kerüljön, helyrebillentett. Órák
óta bolyongtunk az erdőben, de még mindig nem találtunk semmit.
– Kezd sötétedni, vissza kellene mennünk, Holmes –
javasoltam.
– Még nem, Watson! Higgye el, már nem lehetünk
messze a megoldástól.
– Jó, de tudja,mit mesélnek arról, ha leszáll a köd.
– Ne csinálja, Watson, az csak mendemonda! Csak nem
ijedt meg attól a mesétől? – kacagott fel.
– Ami azt illeti… Fogalmam sincs, mi lelt, igaza
van! – adtam meg magam.
Persze ez hazugság volt, hiszen igenis rettegtem
azóta, hogy saját szememmel láttam a jelenséget. A legenda szerint volt egy
fiú, aki eltűnt a ködben, és amint a fehérség leszáll, megjelenik azoknak, akik
épp az erdőben bolyonganak. Holmes
túlságosan realista volt ahhoz, hogy higgyen az ilyesmiben, én viszont már
álmodtam is a dologról.
– Badarság! Még körülnézünk arra, és utána
visszamegyünk a fogadóba.
Inkább lenyeltem, mit gondoltam a további
nézelődésről, hiszen a hideg futkosott a hátamon. Úgy tűnt, hogy az erdő egyre
áthatolhatatlanabbá válik. Sűrűsödtek a fák, az ösvény pedig egyre
keskenyedett.
– Ezt nézze!
– Egy szelence? Mégis hogy kerülhetett ide?
Holmes egy ezüst szelencére bukkant a faágak között.
– Ezen van valami írás, de nem tudom kivenni a
feliratot. Mibe, hogy a barátjáé volt?
Magam is szemügyre vettem a tárgyat, ám a feliratot
én sem tudtam kiolvasni. Kipattintottam a tetejét, és meglepetés ért: egy
apróra összehajtott papírra bukkantam.
– Maga egész egyszerűen lenyűgöző, Watson! –
kiáltott fel a barátom.
Kibontottam a papírost, és ekkor ért a második
meglepetés: a papíron nem állt semmi.
– Ez nagyon furcsa. Mit akarhatott üzenni Mike? Mi
az, amit nem mondhatott el?
– Most már valóban vissza kell mennünk, Watson, meg
kell vizsgálnunk ezt, valószínűleg láthatatlan tintával írták.
A szürkület gyorsan váltott át sötétségbe, és mire
visszaértünk a fogadónkba, már esteledett.
Jómagam lepihentem, mert egészen elfáradtam a
sétától, Holmes viszont tovább dolgozott. Karnyújtásnyira voltunk a
megoldástól, és szeretett volna minél előbb pontot tenni az ügy végére.
A kimerítő sétához képest nehezen aludtam el. Mike-ra
gondoltam, mindarra, amit tudtunk az esetről.
Holtan találtak rá a fogadóban,
nem sokkal azután, hogy ide utazott a munkája miatt. A nála talált papírokból
kiderült, hogy egy új gyógyszer felfedezésén dolgozott, amihez a legtöbb
hozzávalót különleges növények adták. Valahogy kiderült, hogy min dolgozik, és
ez szemet szúrhatott valakinek. A kérdés már csak az volt, kinek árthatott a
felfedezésével,és miért? Reméltem, hogy a szelencében talált papír hasznunkra
lesz. A túl sok gondolkodás után a falióra ütemes kattogása ringatott el.
Másnap reggel Holmes ébresztett föl. Azt mondta,
igyekezzek, mert éjjel megoldotta a papír rejtélyét. Sikerült láthatóvá tennie
a tintát egy régi módszerrel, de minden igyekezet ellenére sem jutottunk
megoldásra, hiszen csak egy rövidítés állt rajta.
– M? Ki a
fene az az M.? – bámultam a papírra.
– Reméltem, hogy eszébe jut valami. Egyszerűen nem
fér a fejembe, Watson, miért csak ennyit közölt velünk Mike. Legalább eggyel
több szó állna a papíron, vagy bármi más, ami közelebb juttat a megoldáshoz –
jött ki a sodrából Holmes.
Ritkán láttam ilyen tanácstalannak a detektívet.
Pipára gyújtott, és járkálni kezdett fel-alá.
Az eső kopogását hallottam, aminek nem örültem,
hiszen Holmes biztosan ma is ki akart menni, így azonban nehezebb dolgunk lesz,
hiszen sok nyom elmosódik.
Reggeli után azonnal a terepre indultunk. Nem volt
mit tenni, felkaptam hát az esőkabátot és a vízálló csizmát, és reménykedtem,
hogy napközben javulni fog az idő.
– Az ösvény egy barlang bejáratához vezet –
nyugtatott Holmes.
– Már ha el tudunk jutni odáig ilyen időben –
vetettem ellen a javaslatot.
– Ne legyen ilyen kishitű, barátom! – kacagott fel
Holmes.
Miután felcsapta a kalapját, útnak indultunk. Nehezebben
haladunk, hiszen az ösvény felázott, a levelek csúszósak voltak, és ahol nem
volt avar, ott a sár akadályozott minket. Ám jó negyven perc gyaloglás után
tényleg elértünk egy sziklához, aminek az oldalában volt egy mélyedés, ami a
barlang bejárata lehetett.
– Biztosan azon tűnődik, hogy fogunk ilyen szűk
helyen haladni. Ne aggódjon, belül tágasabb.
– Maga már járt itt? – csodálkoztam.
– Néhány éjszakával ezelőtt. Lehet, hogy én vagyok a
maga kísértete – nevetett.
– Nem tartom ennyire mulatságosnak.
A bejárat valóban vékony volt, egy kövérebb ember
nem is férhetett át rajta. Belépve azonban lenyűgöző látvány tárult a szemem
elé. A belső rész roppant tágas volt, és zöld derengés ragyogtatta be a
helyiséget.
– Az ott egy tó? – hitetlenkedtem. – Ezt nevezem!
– Látja, mondtam, hogy érdemes rám hallgatni! Ez egy
barlangi tó, a vize olyan tiszta, mint a gyémánt. Valószínűleg Mike is
rábukkant, és felhasználta a kutatásához, nézze!
Egy törött kődarabra bukkant, amin én nem láttam
semmi különlegeset, de a zseniális barátom bizonyára felfedezett valamit, amit
más nem vesz észre.
– Ezt kettéhasították. Ha egy követ csak úgy
szétzúznak, az darabokra hullik, ennek viszont szabályosan éles pereme van.
Talán egy baltával el lehet érni, hogy ily módon váljon szét, de ebben nem
vagyok biztos. Ön szerint miért volt erre szükség itt?
– Nem tudom, talán ez lehetett a gyilkos fegyver?
Vagy járt itt még valaki, és korabeli vágóeszközt készített.
– Úgy van! Néha elképesztően zseniális gondolatai
vannak, Watson, ám a maga következtetése nem egészen helytálló. Ez egy drágakő!
Látja ezeket az elszíneződéseket? Aki ezt tette, valójában tudta, mit keres.
– Elképesztő. Gondolja, hogy Mike drágakövekre bukkant,
ám ezek a kövek másnak is hiányoztak?
– Elképzelhető. Jöjjön, mutatok valamit.
Holmes megkerülte a kis tavat, és egy oldalsó
járathoz vezetett. Beljebb haladva a járat egyre szűkült, ám végül megálltunk.
Egy darabon óriási lyukak tátongtak, és ekkor már magam is láthattam; a
sziklában drágakövek csillogtak. Nem tudtam, mifélék lehetnek, de biztos egy
vagyont érnek. Ám abban is biztos voltam, hogy a tulajdonosuk sem lehetett
messze. Nem tetszett ez nekem.
– Nem kéne itt lennünk. Mi van, ha megjelenik a
tulaj?
– Nem fog. Ez az egész Miké volt, hiszen a
jegyzeteiben leírta, hogy ő fedezte fel, így végeredményben nincs gazdája.
– De valakinek akkor is a tyúkszemére lépett, hiszen
emiatt tették el láb alól.
– Ha valakinek hiányozna ez a hely, már az egész
barlang le lenne zárva. A gyilkosunk csupán szakmai féltékenységből ölt. Mike
előbb jött rá valamire, mint ő, ezért tett róla, hogy az ő neve kerüljön
előtérbe.
– Akkor sem hiszem, hogy ez a hely érintetlen marad.
– Előbb-utóbb felfedezik, de addig is, jobban kéne
aggódnunk M. miatt.
Az eső kezdett alábbhagyni, de úgy tűnt, egész napra
ez lesz a jellemző. Visszatértünk a fogadóba, és Holmes nekiállt átvizsgálni a
drágakő darabot. Újra előszedtem Mike iratait, és a délután hátralevő részében
a feljegyzéseit olvasgattam. Kezdett összeállni a kirakós. Mike tényleg
felfedezett valamit, ezen kívül pedig biztosak lehettünk benne, hogy gyilkosság
áldozata lett. Már csak azt kellet kideríteni, ki az a titokzatos M.
Holmes pipára gyújtott, amitől az egész szoba
kezdett levegőtlenné válni. Telt-múlt az idő, és továbbra sem jutottuk előrébb.
Nem sokkal később kopogás zavarta meg a töprengésünket. A csapos volt az, és
egy táviratot nyújtott át. Az üzenet Londonból érkezett.
Sherlock
Holmesnak és John Watsonnak
Remélem,
jól érzik magukat Bristolban. Bár az idő nem éppen a legjobb, bizonyára
megvannak ennek az időszaknak is a szépségei. Megtalálták a szelencémet?
Minden
jót kíván barátjuk,
M.
Az üzenet mellett egy darab ékkő feküdt.
– Ez szórakozik rajtunk, Watson! – fakadt ki Holmes.
– Lehet, hogy van itt egy besúgó, és bármi, amihez nyúlunk, máris köztudomású.
– Úgy tűnik, mégis tud a kövekről. Gyönyörű darab.
Holmes időközben rájött, hogy a drágakövek
borostyánok. A kezemben tartott drágakövet már az itteni termésből
készíthették.
– Kétség kívül. További óvintézkedéseket kell
tennünk, Watson, különben bolondot csinál belőlünk.
A következő fél órában minden apró lyukba
belenéztünk. Rejtett nyílást kerestünk, mert Holmes szerint másképp nem
juthattak ki innen az információk. A kandalló nem várt meglepetést rejtegetett.
– Ide nézzen, egy kallantyú – kiáltott fel
izgatottan a detektív.
Megnyomta a kis rejtett kart, mire a kandalló hátulja
elmozdult. Pont akkora rés támad, amin egy vékony ember gond nélkül be tud
bújni.
– Jöjjön! Hozza azt a lámpást is – mutatott a falon
lévő fényforrásra.
– Biztos, hogy ez jó ötlet, Holmes? – tiltakoztam.
– Ne legyen ilyen nyuszi. Legalább már tudjuk, hogy
M. nem lehet messze.
Nem tehettem mást, követtem a barátomat. Az alagút
elég szűk volt, egymás mellett nem is fértünk el. Néhol le kellett hajtani a
fejünket, hogy tovább tudjunk haladni. Nem tudtam, mennyi ideje voltunk
odalent, de nekem óráknak tűnt. Végül az alagút kezdett kiszélesedni, és abban
a barlangban lyukadtunk ki, ahol az ékköveket találtuk.
– Ez az alagút régóta áll itt, nem hiszem el, hogy
erről senki nem tud a fogadóban. Nyilván jó okuk volt összekötni a
helyszíneket.
– Tehát M. valószínűleg tud erről, és gyakori vendég
volt a szobánkban. Van gyanúsítottja?
– Van, de nem hiszem, hogy ő az. Moriarty
professzort csak felismernénk.
– Moriarty? Hiszen láttuk meghalni, ne mondja, hogy
túlélte azt a zuhanást! – döbbentem meg.
– Nem találták meg a holttestét, én pedig sosem
hittem el, hogy valóban megszabadultunk tőle.
Úgy tűnt, Sherlock nem akar többet beszélni róla, ám
másvalami késztette a csendre. A tó mellett egy újabb üzenet várt bennünket.
Gratulálok
a megfejtéshez, uraim! Bár elég sokáig tartott rájönniük, ki vagyok, de meg
kell hagyni, jól szórakoztam. Doktor Watson, részvétem a barátja miatt, igazán
nem akartam neki ártani, de mivel rájött a titkomra nem tehettem mást.
Elváltoztattam a külsőmet, ezért nem ismerhettek föl, ám ő meglátott, amikor a
szobában sminkeltem. Mike is rábukkant erre az alagútra, igaz, ő gyorsabb volt,
de végül nem eléggé.
Kedves
Holmes!
Amikor
ezt olvassa, én már úton leszek Európába. Talán egyszer sikerül sarokba szorítania.
Maradok
tisztelettel:
James
Moriarty
A detektív úgy állt ott, mint akit sokkoltak. Az
üzenetet többször átfutotta, hátha talál benne még valamit, ám a csend kezdett
kínossá válni.
– Holmes jól van? Ne vegye a szívére. Hé, Holmes!
– Minden rendben, Watson, jöjjön, nincs
keresnivalónk itt.
– Megtett mindent, amit csak lehetett, Holmes. Ne
bosszankodjon! Hálával tartozom önnek.
A merev arckifejezés helyét mosoly vette át, majd a
detektív felkacagott, ám ez olyan kacaj volt, amitől az embernek feláll a hátán
a szőr.
– Visszatért, Watson! Az ördög visszatért. Addig nem
nyugszom, amíg szabadlábon van.
– Tudom, Holmes, de menjünk innen, kezd sötétedni.
Visszamentünk a szobánkba. Mire átsétáltunk az
alagúton már beesteledett.
Másnap elhagytuk a fogadót. Minden, amin Mike
Stamford dolgozott, a táskámba került, és megígértem magamnak, hogy a megfelelő
emberek kezébe juttatom. A kutatásairól szakvéleményt írok, és megjelentetem
akkor is, ha lesz olyan, akinek ez nem fog tetszeni.
Vége
1. A képleírások rövidek voltak, nem feltétlen tudtam elképzelni a pontos területet, de azért nem voltak rosszak, nem kell megijedni. 10/7
VálaszTörlés2. Szerintem jól illeszkedik, hisz Mike nyomozásáról szól az egész így 10/9
3. Nyelvtanilag nem fedeztem nagy hibákat, megfogalmazásban bár tudom hogy nehéz 19. századbelien írni, néha túl modernnek hatott, de lehet én se tudtam volna jobban megoldani a problémát. Viszont néhol a megfogalmazásban éreztem problémát. 10/6
4. Ezt úgy mondanám, hogy többségben megfelelt, de néha azért volt kilengés. 10/8
5. A cselekmény nekem kicsit összedobott, és nem is tudom, hogy most Moriarty hogy jött ide, mármint olyan hirtelen váltakozott minden, hogy zavaros volt. 10/6
6. Összességében jó történet, bár még szerintem kicsit lehetett volna rajta finomítani cselekmény szempontjából. 10/7
Szia, Író!
VálaszTörlésElolvastam a te történetedet is, adom is a véleményem/pontokat.
1. Képleírás --- 5 pont
Bevallom, érzékletesebb leírást vártam egy "sűrű, sötét erdő"-nél. Később ugyan még elejtettél pár szót ezzel kapcsolatban, de ennyi alapján a világ bármely erdejét magam elé képzelhettem volna. Sajnos, nem láttam azt, amit Watson láthatott.
2. Karakterkulcs --- 8 pont
Mivel az előző történetnél 10 pontot adtam a karakterkulcs lába ujjára, erre sem adhatok sokkal kevesebbet; csakhogy nálad ő csak említés szintjén volt jelen.
3. --- Helyesírás, megfogalmazás, stilisztika --- 4 pont
Találtam vesszőhiányt, volt, ahol hiányzott egy szóköz, volt szóismétlés (egy mondatban kétszer szerepelt a "hiszen") és volt, ahol a múlt idő ragja maradt le. És amit semmiképp sem hagyhatok szó nélkül: "Miké" - nem. Mike-é. Ennyit a helyesírásról. Ami a megfogalmazást illeti: amikor eljutnak a barlanghoz, azt írtad a bejáratáról: "vékony". Értem, hogy korábban már szerepelt a "szűk" szó, és talán nem akartad ismételni magad, de a "keskeny" szerencsésebb választás lett volna. Stilisztika: hogy ez a történet a 18. sz.-ban játszódott? Sajnálom, de ha az előző véleményező ezt nem teszi szóvá, fel sem tűnt volna. Igaz, a "lámpás" szónál megakadtam kicsit, de hát egy vidéki kis fogadóban miért ne lehetne lámpás? Ezen kívül semmi nem utalt arra, milyen korban vagyunk. Még a modern kütyük hiánya sem. Írhattál volna gyertyákról, gázlámpákról, a ruházatukról, lovakról, bármiről, amiből tudtam volna, de sajnos, nem így történt. Egy-két szó is a jelenkor érzetét erősítette bennem (sokk, smink).
4. Karakterek --- 10 pont
Hoztad a formájukat, ezzel nem volt gondom, bár az, hogy Holmes zseniálisnak titulálja Watsont egy-két felismerésért, amihez nem kell kiemelkedően jó megfigyelőnek lenni, kiváltott belőlem némi szemöldökfelvonást. :)
5. Cselekmény --- 7 pont
Sajnos, nem adhatok rá többet. Írtad az elején, hogy már egy hónapja dolgoztak az ügyön - amiből mi semmit nem láttunk, csak kaptunk egy kurta-furcsa megoldást. Moriarti (nem ért meglepetésként, hogy ő állt a háttérben) valamit machinált a fogadóban/barlangban - mit is? Csak bujkált, vagy valami célja is volt? Stamford belebotlott, felismerte, Moriarti megölte - ez oké, a fenének sem kell egy szemtanú. DE. Ha annyira rejtőzködött, miért hagyott maga mögött olyan nyomokat, amikből Holmes és Watson rájöhettek, hogy él? Vagy ha az volt a célja, hogy a tudomásukra hozza, miért ölte meg Stamfordot? Hagyhatta volna futni. Na, mindegy, a fene se érti egy pszichopata észjárását. :D
6. Összbenyomás --- 7 pont
Egy zseni karakterét megformálni kemény feladat, bevallom, sosem mernék megpróbálkozni vele. Te (és a többi író) bátor voltál, belevágtál, és bár jól hoztad Holmes figuráját, maga az eset nem túl bonyolult - ennek fényében a történet sem okozott meglepetést, nem volt benne csavar, ami azért jellemző az ő ügyeire. Emellett valamivel több érzelem - Watson oldaláról, hiszen az ő szemszögét választottad, ráadásul E/1-et - gazdagabbá tehette volna a történetet. Hiányoltam a gyászt - hiszen mégis csak egy barátja halálában nyomoztak, még ha már egy hónapja is.
És még valami: a valóságban az ékkövek nem ragyognak csak úgy a sziklafalban. Porosak, sárosak, egyenetlenek, de legfőképpen kőkemény munka árán lehet csak rájuk lelni. Ez olyan meseszerű volt.
Tudom, hogy leginkább a negatívumokat domborítottam ki a véleményemben, de gondolj arra, hogy minden más, amit nem tettem szóvá, az rendben volt. :) Azt hiszem, jót tenne a történetnek egy kikerekítés, az egész nyomozás megírása, mert amúgy élvezhető volt, még olvastam volna tovább.
üdv
stoobie
Kedves Író!
VálaszTörlés1. Bár az erdő leírása részletességében elmaradt, a legenda megemlítésénél tisztán érzékeltem a képre való utalást. Holmes ralizmusa és Watson kicsit elrugaszkodott látásmódjának szembeállítása az erdő-legenda párhuzammal szerintem tökéletesen beleilleszkedett a kép hatásába. Az én ízlésemnek ez a finom játék megfelelt. 9 pont
2. Mike-ról a kelleténél nem beszélnék többet. Halála, mint cselekményindító ok, kutatása remekül beleilleszkedik a történetbe. Nem is szőrözöm. 10 pont
3. A párbeszédek hihetőek, egy-két kivételtől eltekintve nem direktek. Apró pontatlanságok vannak helyesírás-ügyileg, de semmi komoly. Borzalmasan sokat számít, hogy milyen stílusban ír az író, ugyanis ez sokat lendít a cselekmény hitelességén (lsd. lent). A korabeli fogalmazásnak ugyan nagyrészt híján van a történet, de a helyszínek (erdő, fogadó) ingerszegény (ingyerszegényé tett) környezete nem is indokolja a leírások túlbonyolítását. Mondjuk azért lehetett volna érzékletesebb. 9 pont
4. Hűek, hűek, de ha már Watson szemszögéből látjuk a történteket, egy kicsit erősebb gondolatiság nem ártott volna. (Az OOC figyelmeztetés fölösleges, szerintem ügyesen megoldottad a feladatot.) 9 pont
5. Végre, a mondanivaló lényegi része. A nyomozás leírása jó, élvezhető, de az istennek sem értem meg Moriarty-t. Ahogy le is írtad, szakmai féltékenységből ölt. De nem csak azért, hanem hogy felkavarja egy kicsit az állóvizet, tudtára adja Holmes-nak, hogy életben van. Most kutatni fognak utána, amíg meg nem találják, ami egy remek ötlet arra, hogy esetleg folytasd a történetet, de így egy kicsit első fejezet hatást kelt. Éééés, annak a bizonyos csattanónak a kérdése. Elmaradt. A szereplők felsorolását szerintem mindenki elolvassa, aki belekezd a történetbe, így sajnos a levélben leírt M. monogram nem okoz akkora fejtörést, mint kéne. 8 pont
6. Kár lenne tagadnom, tetszett ez a kis sztori, a leírt hibák ellenére is. Ezt figyelembe véve a végpontszám: 9 pont
Köszönöm, hogy olvashattam a történetet!
Üdv
1. 8 pont
VálaszTörlésLehetett volna még cifrázni a dolgot, de a halott fiú a ködben-legenda kellőképpen kiegészíti a dolgot.
2. 7 pont
Én kicsit többre számítok annál, hogy utána nyomoznak, ez olyan egyértelmű...
3. 9 pont
Szerintem nagyon szépen írsz, kimondottan kellemes volt olvasni, csak azért nem max pontos, mert párbeszédek régiessége sántít itt-ott, de alapvetően még az is tetszett.
4. 9 pont
Bár engem inkább a könyvbéli Sherlockékra emlékeztet, de lehet, csak az E/1, múlt idő miatt. XD "Maga egész egyszerűen lenyűgöző, Watson! Kinyitotta a szelencét, wow, micsoda messzemenő zsenialitás, magamtól nem jutottam volna erre, ez igen!" XD Csak viccelek, amúgy jellemző rá, meg az is, ahogyan terelgeti John-t a megoldás felé, amit amúgy ő már rég tud (jó, nem a finálét, de érted)
5. 4 pont
Hajajj. Eléggé össze-vissza, és értelmetlen nekem. Amúgy mit nyomoztak ezen már egy hónapja? Miért mentek egy látszólag random ösvényen, ahol egyszer csak találtak egy szelencét, ami mellett már Sherlock amúgy elment elvileg, ha már járt a barlangban ezelőtt, és nem vette észre? Vagy azóta került oda, és ő azt nem vette észre? Vagy valamit félreértelmeztem? És nem vette észre, hogy a kandallóból figyelik őket? De hát ez Sherlock!! Alapból nem tiszta pontosan, hogy mit keresett ott Moriarty, vagy Sherlock miatt volt kezdetektől az egész? Volt azért benne ötlet, csak picit jobban össze kellett volna rázni.
6. 7 pont
Ha maga a sztori nem elég jó, akkor hiába van ennyire szépen, és érzékletesen megírva. Esetleg Watson még lelkizhetett volna egy kicsit, ha az elején nem telik el feleslegesen egy hónap, akkor még friss neki Stamford halála.
Ha ezt egy random blogos oldalon találom, akkor azért most elolvasnám a többi ficedet is, mert na, hát te jól tudsz írni.